Skip to main content

Állami köszöntő

Schmidt Gábor
Sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár, Honvédelmi Minisztérium
Magyar Kajak Kenu Szövetség Társadalmi elnök

Magyarország kormánya a sportélet elkötelezett támogatója, ezen belül pedig különös figyelmet szentel nemzetünk az utóbbi évtizedekben legsikeresebb sportágának, a kajak-kenunak.

A kormányzat és a kajak-kenu szövetség közötti szoros együttműködés keretében immáron számtalan alkalommal került megrendezésre kajak-kenu és SUP világ- és Európa-bajnokság, világkupa, vagy éppen olimpiai reménységek versenye Magyarországon. E versenyeken minden nemzet a legjobb versenyzőivel képviselteti magát, azonban kevés az olyan verseny, amely lehetőséget ad nemzetközi versenyélményt megtapasztalni azon fiatal sportolók számára is, akik még nem jutottak el a válogatott szintre. A Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta ezt az űrt kívánja betölteni amellyel hozzájárul nem csak a már aktívan sportoló gyerekek kajak-kenu sportág iránti mélyebb elköteleződéséhez, hanem minden sportszerető embert arra kíván ösztönözni, hogy rendszeres testmozgással járuljon hozzá saját egészsége fejlesztéséhez is, jó példát mutatva ezzel családjának, környezetének.

A verseny egyébiránt arra is rá kíván mutatni, hogy a kajak-kenu sport, és a sport általában egy nemzetközi közösségteremtő színtér, az itt kialakult sportbarátságok hozzásegítik a résztvevőket a határokon átívelő gondolkodáshoz, egy globális Európai, vagy akár világméretű család érzésének kialakításához, egymás kulturális neveltetéséből fakadó különbségek elfogadásához és az egymás iránti feltétlen tisztelethez, amely minden emberi együttélés alapja.

Ezúton örömmel hívjuk meg Önöket a II. Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta eseményre, éljük meg együtt a nemzetközi sportbarátság minden felemelő pillanatát.

Üdvözlettel,
Schmidt Gábor